OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Közel álltunk a pontszerzéshez

A már bajnok Ferencváros otthonában lépett pályára a DVSC az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójában. A mérkőzés előtt azt már tudni lehetett, hogy az Újpest hazai pályán kikapott a Puskás Akadémiától, így biztos volt: ha a Loki nyer a Groupama Arénában, megvan a harmadik hely. Nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a zöld-fehérek az elmúlt tíz mérkőzésen pontot sem veszítettek (utoljára éppen Debrecenben botlottak, 2-1-re tudtunk nyerni), sőt hazai pályán 36 meccs óta veretlenek, és hiába nem volt már tétje számukra ennek az összecsapásnak, erős csapattal álltak ki.  

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, sorra vezettük a támadásokat, majd a 14. percben a Ferencváros az első lehetőségét gólra váltotta: Szihnjevics passzát Isael jobbról, éles szögből, négy méterről, Nagy Sándor fölött a hosszú sarokba rúgta. Ezután a Ferencváros aktívabbá vált, de további helyzeteket nem tudott kialakítani. A 41. percben egyenlítési lehetőség: Ferenczi bal oldali passza után Szatmári 10 méterről bombázott a kapu fölé. Két perccel később már összejött a Loki-gól: Bódi bal oldali szöglete után a berobbanó Pávkovics csúsztatott a kapuba!

A második félidő elején Dibusz bravúrjára volt szükség, hogy ne vegye át a vezetést a DVSC, Ferenczi öt méteres lövését hárította. Két perccel később balhátvédünk ezúttal 20 méterről eresztett meg egy löketet, amit szintén védett az FTC kapusa. Az 57. percben ismét a hazaiaknál volt az előny, Isael indította Varga Rolandot, aki az ötös jobb sarkától a hosszúba lőtt. A 72. percben megsérült kapusunk, Nagy Sándor (nagy valószínűséggel elszakadt a combizma), aki már nem tudta folytatni a játékot. A 74. percben Bódi lőtt a jobbösszekötő helyéről, ezúttal is Dibusz védett. Küzdött a Loki az egyenlítésért, megvoltak a lehetőségeink, a Ferencváros már húzta az időt, ám sajnos nem sikerült pontot szerezni.

Bár kikapott a Loki, továbbra is a harmadik helyen áll, és ha az utolsó fordulóban hazai pályán legyőzi a Paksot, akkor biztosan így is marad – a többi eredménytől függetlenül. 

OTP Bank Liga, 32. forduló
Ferencváros – DVSC 2-1 (1-1)

Groupama Aréna, 10857 néző. Vezette: Pintér (Kóbor, Király)
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Frimpong, Heister – Haratin, Csonka – Isael (Bőle 77.), Tokmac (Böde 58.), Varga R. (Sigér 82.) – Szihnjevics
DVSC: Nagy S. (Kosicky 72.) – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris (Csősz 61.), Varga K. – Zsóri (Takács T. 71.), Szécsi
Gól: 1-0 Isael (14.), 1-1 Pávkovics (43.), 2-1 Varga R. (57.)
Sárga lap: Frimpong (23.), Lovrencsics G. (30.), Heister (79.), Csősz (84.), Dibusz (90.), Szatmári (93.)