FŐOLDAL»HÍREK
»Döntetlen az edzőmeccsen

Döntetlen az edzőmeccsen

2016-03-26 14:48

A DVSC-TEVA 1-1-es döntetlent játszott a Balmazújváros otthonában.

A bajnoki szünetet kihasználva ma edzőmérkőzést játszott a DVSC-TEVA az NB II-ben szereplő Balmazújváros otthonában. A Lokinál elsősorban azok kaptak szerepet, akik a bajnoki találkozókon ritkábban lépnek pályára.

Nagy volt az iram, a hazai csapat ívelgetésekkel próbálkozott, Kovács Ádám háromszor is kapura fejelhetett, de vagy Verpecz István védett, vagy mellé ment a labda. Nálunk Bódi Ádámnak volt egy ígéretes próbálkozása 16 méterről, ami nem sokkal kerülte el a kaput, illetve egy jobb oldali beadás után Adamo Coulibaly középről lőhetett, de nem találta el jól a labdát, így oda lett a lehetőség. A 36. percben vezetést szerzett a DVSC-TEVA, egy lepattanót Ibrahima Sidibe vágott 8 méterről a hálóba. Ezután a Balmazújvárosnak volt egy nagy helyzete, majd egyenlíteni is tudtak a hazaiak, amikor egy jobb oldali akció során Belényesi adott középre, Kovács Ádám pedig közelről beverte.

A szünet után egy jó ideig mezőnyjáték folyt a pályán, helyzetek nem alakultak ki a kapuk előtt, inkább a küzdelem dominált. A hajrában azonban megélénkültek az események, mindkét csapat kidolgozott nagy lehetőségeket, csak a befejezések nem sikerültek, így maradt az eredmény.

Edzőmérkőzés
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – DVSC-TEVA 1-1 (1-1)

Balmazújváros. Vezette: Solymosi.
Balmazújváros: Horváth L. (Szécsi G. 46.) – Kiss L., Virág A. (Németh Á. 61.), Papp F., Bokros - Vajda (Varga K. 72.), Kónya, Sigér, Bor (Zsiga 72.) – Kovács Á. (Fekete 72.), Belényesi (Pintér 72.)
DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Kinyik 46.), Máté, Szatmári, Ferenczi – Djelmic (Bereczki 60.), Sándor T. (Berdó 46., Kondás 60.), Tisza, Bódi – Coulibaly, Sidibe (Kulcsár 46.)
Gól: 0-1 Sidibe (36.), Kovács Á. (39.)

Aktuális hírek, események