Szalánczi Tamás

pályaedző

magyar
  • Szül.: 1960.05.14 Sárospatak
  • Klubjai edzőként: Sátoraljaújhely (1998-2000), Hajdúdorog (2000-2002), Hajdúszoboszló (2007-2010), DVSC utánpótlás (2002-2018), DVSC (2019-)
  • Sikerei edzőként: Bajnoki cím az NB III-ban (Sátoraljaújhely, 2000), negyedik hely az NB III-ban (Dorog, 2002), bajnoki cím a DVSC U19-es csapatával (2005), Év utánpótlás edzője (2005), bajnoki cím a DVSC U14-es csapatával (2006), második hely a DVSC U15-ös csapatával (2007), a Balmazújváros az irányításával feljutott az NB II-be (2011), a DVSC-vel 3. hely az U17 I. osztályban (2014)
Klubjai játékosként: Diósgyőr (1973-1978), Nyíregyháza (1979-1980), Rakamaz (1980-1983), Tiszaújváros (1983-1988), Kaba (1988-1990)
 
Diósgyőrben nevelkedett, majd Nyíregyházára került, mely csapattal az élvonalban is futballozott. Labdarúgó-pályafutását Kabán fejezte be, ezt követően Sátoraljaújhelyen kezdett el edzőként dolgozni, rögtön sikerrel, hiszen csapatával megnyerte a bajnoki címet, és így az együttes feljutott az NB II-be. Később Hajdúdorogon is dolgozott, irányításával a gárda negyedik helyen végzett az NB III-ban, amely akkor nagy sikernek számított.
 
2002-ben került a DVSC utánpótlásához. A DVSC U19-es csapatával 2005-ben bajnoki címet szerzett, ez a siker a klub történetének első aranyérme volt ebben a korosztályban. Még ebben az évben az Év utánpótlás edzőjének választották.
 
Később volt a Balmazújváros felnőtt csapatának vezetőedzője is, irányításával a csapat 2011-ben feljutott az NB II-be. 

2019 májusában UEFA Elit Youth A diplomát szerzett.


Kapcsolódó hírek