FŐOLDAL»HÍREK
»Szakál Vivien: Büszkén viselem a Loki Szépe-koronát

Szakál Vivien: Büszkén viselem a Loki Szépe-koronát

2018-11-06 14:40

Ismerjék meg az idei győztest, aki egy évig viseli a Loki Szépe-címet.



Mint ismert, a DVSC labdarúgóiból összeállított zsűri döntése alapján a 22 esztendős Szakál Vivien nyerte el a 2018-as Loki szépe-címet. A honlapunknak adott interjúban többek között elmondta, miért és hogyan nevezett a versenyre, ki a kedvenc Loki-focistája, illetve hogyan került hozzá a döntőben is viselt dedikált Coulibaly-mez. 

Őszintén szólva a párom és a testvére értesített a Loki Szépe-versenyről. Ők biztattak, hogy nevezzek, illetve a családom és a barátaim is száz százalékig támogattak – mondta Vivi, aki eddig csak fotózásokon állt modellt, szépségversenyen még egyszer sem szerepelt, most viszont úgy gondolta, ideje magát kipróbálni ebben a világban is.

Szakál Vivien lassan már két hete tulajdonosa a legszebb DVSC-szurkolónak járó koronának. – A verseny utáni reggel még mindig pörögtek bennem az események és próbáltam felfogni, igen, ez velem történt. Azóta folyamatosan érkeznek a gratulációk és a dicséretek, amelyekért nem győzök elég hálásnak lenni. Lassan azért már kezd realizálódni bennem, hogy én vagyok az a szerencsés lány, aki a Loki szépe-címet viselheti.

Az idei győztes szerint nagyon jó hangulat alakult ki a döntő alatt, a szervezők, a fotósok és a versenyzők mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. – Nem éreztem azt, hogy a lányokkal vetélytársak lennénk, hiszen mindenki nyitott volt a másik felé, jókat beszélgettünk, jobban megismertük egymást, illetve a készülődésben is segítettünk egymásnak. A végeredmény kihirdetése után pedig úgy éreztem, a lányok őszinte örömmel gratuláltak nekem.

Vivi elmesélte, hogy Hajdúböszörményben él a szüleivel, és idén júniusban szerezte meg az óvodapedagógus diplomáját, jelenleg pedig a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájában dolgozik. – Imádom a munkám, számomra az őszinte gyermeki szeretet mentőövként szolgál ebben a fura világban. A sport és a mozgás is fontos az életemben, hisz 11 évig versenytáncoltam, ez idő alatt pedig egyénileg és formációban is sok szép eredményt értem el. – Mint elmondta, ugyan már egy éve nem táncol versenyszerűen, de a tánc mindig örök szerelem marad a számára.

Kíváncsiak voltunk, Vivinek milyen kapcsolata van a Lokival és ki a kedvenc játékosa. – Kislánykorom óta kötődöm a DVSC-hez, ugyanis a család kedvenc focicsapatáról van szó. A döntőben a zsűri elé egy dedikált Coulibaly-mezben álltam, amelyet évekkel ezelőtt vásároltunk, majd egy ismerősünk által volt lehetőségünk aláíratni a fiúkkal, akik egyszer épp Balmazújvárosban edzőtáboroztak. A kedvenc játékosom Tőzsér Dániel. Úgy gondolom, a csapat igazi vezéregyénisége és legjobb futballistája. Sokáig külföldön játszott, ahonnan nagy tapasztalattal tért haza, amit a csapat javára fordítva itthon kamatoztat – fogalmazott Vivi.

A Loki Szépe gyakran jár meccsekre a Nagyerdei Stadionba. A legszívesebben arra a kilencven percre emlékszik vissza, amikor a tavaszi szezonban szinte telt házas mérkőzésen fogadtuk a Ferencvárost, és 1-1 lett az eredmény. – A legnagyobb élmény az volt a számomra, amikor nagyszerű csatárunk, Könyves Norbert 3 kapufás gólt rúgott. Vivi megemlítette, hogy ez az összecsapás azért is áll közel a szívéhez, mert egy jótékonysági találkozó volt, amelyen több, mint 6 millió forintnyi adomány gyűlt össze a Debreceni Gyermekklinikának.

Végezetül pedig szeretném megköszönni a Loki Szépe verseny zsűritagjainak, hogy idén az én fejemre kerülhetett a korona, amit büszkén és méltón viselek majd az elkövetkezendő egy évben. Nagyon köszönöm a családomnak és a barátaimnak, hogy végig támogattak és szurkoltak nekem a verseny alatt, hálás vagyok nekik. A kilenc döntős lánynak pedig gratulálok, örülök, hogy megismerhettem őket.

HB


Aktuális hírek, események