OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Újpestre látogat a Loki

Egy hét szünet után hétvégén folytatódik a bajnokság, és a DVSC az Újpest otthonában lép pályára szombaton 17 órakor.

Ellenfelünk eggyel kevesebb mérkőzést játszott, mivel a Videoton elleni összecsapásukat más időben rendezik meg. Hat mérkőzés után tehát egy győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel a tabella hetedik helyén állnak. Eddigi egyetlen sikerüket a Kisvárda ellen érték el (hazai pályán 1-0), az MTK ellen pedig 2-0-ra kikaptak még az első fordulóban. A Haladás, a Paks, a Mezőkövesd és legutóbb a Budapest Honvéd ellen ikszeltek.

A DVSC és az Újpest szombaton 98. alkalommal mérkőzik meg egymással. A Loki 20-szor tudott nyerni és 31 döntetlen mellett 46-szor kikapott a fővárosiaktól. A gólarány 192-124 a lila-fehérek javára.

Az Újpesthez nyáron két játékos igazolt: a kongói Rossi Lubakit és a román Razvan Horjt. Kölcsönbe érkezett a grúz Giorgi Beridze és a Budapest Honvédtól Lukács Dániel. Távozott Souleymane Diarra, Kálnoki-Kis Dávid, Windecker József, míg kölcsönben Pávkovics Bence éppen a DVSC-hez, Tischler Patrik pedig a Budapest Honvédhoz igazolt.

A Loki jelenleg a negyedik helyen áll, legutóbb 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Haladás ellen. Múlt héten a két U21-es válogatott, Haris Attila és Varga Kevin nélkül készült együttesünk, és most Pávkovics Bencét is visszahívták a keretbe. Michael Boris gárdája kedden, 18 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a jelenlegi csoportelső belgákat.

Az Újpest-DVSC bajnoki mérkőzést tehát szombaton 17 órakor rendezik a Szusza Ferenc Stadionban. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.