FŐOLDAL»HÍREK
»Jó úton járunk

Jó úton járunk

2015-07-24 12:10

Tisza Tibor szerint a bajnokságra erőt kell merítenünk a nemzetközi kupában elért győzelmekből.

Kitűnő formában van Tisza Tibor, a DVSC-TEVA csatára, aki a legutóbbi három tétmérőzésén négyszer is betalált az ellenfél kapujába. A lettek elleni Európa-liga selejtező első mérkőzésén az ő góljával szereztük meg a vezetést, majd Békéscsabán a becserélése után egy perccel egyenlíteni tudott az NB I első fordulójában, tegnap pedig a Skonto Riga elleni EL-visszavágón kétszer is bevette a lettek kapuját.

- Az elmúlt két hét szerencsére jól sikerült nekem is és a csapatnak is. Történelmi győzelmet arattunk a 9-2-es sikerrel, nagyon boldog vagyok, hogy én is a részese lehettem. Szerettünk volna korán gólt szerezni, örülök neki, hogy ez nekem sikerült elsőként. Az első húsz percben látszott, hogy milyen mentalitásban mentünk ki a pályára, azt gondolom, ez volt a döntő a mérkőzésen – emlékezett vissza Tisza Tibor. - A legelső percektől kezdve úgy mentünk ki, hogy nyerni szeretnénk, és ez szerintem látszott is rajtunk. Szerettük volna minél jobban kiszolgálni a közönségünket. Ritkán adatik meg egy csapat életében, hogy ennyi gólt tudjon szerezni egy meccsen. Ehhez természetesen mi is kellettünk, nem álltunk le a második félidőben sem. A jövőre nézve is biztató lehet a mutatott játékunk. Mint minden győzelmet, ezt is meg kell becsülnünk, és ezt követően is még nagyobb erőbedobással tesszük majd a dolgunkat. Megmutattuk, hogy ilyen zseniális hangulatban egy magyar csapat is tud európai szinten futballozni. Szeretnénk, ha minél több néző jönne ki a meccseinkre, hiszen szenzációs hangulatot tudnak varázsolni a stadionba.

A jövő hét csütörtöki, Rosenborg elleni Európa-liga-mérkőzés előtt azonban ismét az NB I-ben kell bizonyítani Kondás Elemér együttesének, hiszen vasárnap 18 órától a Puskás Akadémia látogat a Nagyerdei Stadionba.

- A bajnokságra erőt kell merítenünk a nemzetközi kupában elért győzelmekből. Jó úton járunk, hiszen legutóbb a Békéscsaba otthonában is hátrányból tudtunk fordítani a második félidőben. Nagyon az elején járunk még az NB I-nek, nem tudjuk, hogy mennyit erősödött vagy gyengült következő ellenfelünk, a Puskás Akadémia. Új edzőjük van és jó játékosokat igazoltak. Nehéz mérőzésre számítok. Az első meccsükön kikaptak, azt gondolom, most már győzni szeretnének. Ettől függetlenül bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a találkozót is.
(H.B.)

Aktuális hírek, események