OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Három év után lett ismét dobogós a Loki

Véget ért a 2018-2019-es bajnokság, az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem folyt a harmadik helyért, amelyet végül a DVSC szerzett meg, miután a záró fordulóban remek teljesítménnyel 4-1-re legyőzte a Paksot, és már biztos, hogy az Európa-liga selejtezőjében vehet részt. Utoljára a 2015-2016-os sorozatban lett bronzérmes a hajdúsági alakulat.

Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, hiszen az első öt fordulóban veretlenek maradtunk, utána jött egy apró hullámvölgy, majd a 10. fordulóban magára talált a csapat, 2-2-es döntetlent játszott a Groupama Arénában, amelyet két hazai siker követett. Ezt követően hol jobban, hol kicsit gyengébben szerepelt a gárda, de pontszámban sosem szakadt le nagyon a dobogós helyen állóktól. A tavaszi idényt már a harmadik helyről vártuk. Az Újpesttel és a Honvéddal voltunk versenyben a dobogóért, végül két ponttal előztük meg a kispestieket és hárommal a lilákat.

A legemlékezetesebb találkozó kétségkívül a Ferencváros elleni volt a 21. fordulóban. A Nagyerdei Stadionban rendezett rangadón a vendégek szereztek vezetést a 30. percben, a 83. minutumban Tőzsér Dániel 11-esével egyenlítettünk, majd jött a csereként beállt Zsóri Dániel, hogy a 93. percben ollózós góllal megszerezze a győzelmet a Lokinak.

A DVSC egyébként a szezonban 14 alkalommal győztesen hagyta el a pályát, 9-szer döntetlent játszott és 10-szer kapott ki, összesen 44 gólt szerzett és 39-et kapott.

A bajnokságot a Ferencváros nyerte, a Videoton a második, míg az MTK és a Haladás búcsúzott az NB I-től, így velük a következő szezonban már nem találkozunk. Feljutott a Zalaegerszeg és a Kaposvár.

A 2018-2019-es szezon végeredménye