FŐOLDAL»HÍREK
»Egymás között játszottak

Egymás között játszottak

2017-01-21 13:25

A DVSC a kis Loki és az U19-es keret játékosaiból felálló csapat ellen játszott két edzőmérkőzést.

Két felkészülési mérkőzést is játszott ma a DVSC a kis Loki és az U19-es csapat játékosaiból összeállított együttes ellen. Dr. Horváth Zsolt betegséggel bajlódik, emiatt nem tudott pályára lépni, míg Könyves Norbertnek kisebb sérülése van, így ő is kihagyta a találkozót. Szerepet kapott ugyanakkor a Grasshoppers-nevelés, Frank Feltscher, aki próbajátékon van a Lokinál.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia műfüves pályáján rendezett első mérkőzést a felnőtt csapat 1-0-ra nyerte meg. A gólt Chuka szerezte, aki becselezte magát három játékos között, majd 12 méterről a jobb alsóba gurított. A DVSC érthetően fölényben játszott, ám a fiatalok minden dicséretet megérdemelnek, mert végig nagyot küzdöttek.

A második mérkőzésen a kis Loki szerzett vezetést: Varga Kevin több embert is kicselezve tört be a 16-oson belülre, majd a balösszekötő helyéről a hosszúba lőtt. Egy perccel később Tőzsér Dániel 11-es góljával egyenlített az első csapat. A második játékrészben újdonsült igazolásunk, Justin Mengolo révén átvette a vezetést a nagy Loki, a kameruni középpályás balról, 10 méterről passzolta be a labdát a jobb sarokba. A végeredményt Takács Tamás állította be, aki Völgyi beadását rúgta a kapuba. A fiatalokat ezúttal is dicséret illeti, mert végig harcosan játszottak.

Első meccs
DVSC – DVSC-DEAC 1-0 (1-0)

Debrecen-Pallag.
DVSC: Danilovics – Jovanovic, Szatmári, Mészáros, Ferenczi – Feltscher, Szekulics, Filip, Nagy K. - Chuka, Holman
DVSC-DEAC: Kovács P. - Gafouroglou, Koval, Vincze, Barna – Kusnyír, Virág, Kozák, Dobi (Nagy B.), Pap Zs. – Bíró P.
Gól: Chuka

Második meccs
DVSC – DVSC-DEAC, U19 vegyes 3-1 (1-1)

Debrecen-Pallag.
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Szilvási, Brkovics, Völgyi – Bereczki (Sütő), Tőzsér, Csősz, Mengolo – Takács T., Kerekes
DVSC vegyes: Krajcsi (Hajkó) - Tóth M. (Kocsis), Bencze, Újvárosi, Mócsán – Szabó J., Fenyőfalvi – Bucz (Tóth E.), Varga K., Kóródi – Tonhaizer (Bencze)
Gól: Tőzsér (11-esből), Mengolo, Takács T., illetve Varga K.

Aktuális hírek, események