OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Dr. Fikker Ferenc: Maradt bennem hiányérzet

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as csapata számára befejeződött a bajnokság őszi szezonja. A mieink az ötödik helyről várják a tavaszi folytatást, ám hátrányuk mindössze három pont a második helyezett DVTK-val szemben, míg az éllovas Várda SE hat egységgel gyűjtött többet. Csapatunk edzője, dr. Fikker Ferenc értékelte debsport.com-nak az elmúlt időszakot.

– Idén ebben a korosztályban már normál pályán futballoznak a csapatok, így elsődleges feladatunk volt, hogy a srácok minél hamarabb hozzászokjanak a megnövekedett játéktérhez. Ezen a téren az elején még voltak gondok, nehezen mozogtak a gyerekek a pályán, de nyár óta sokat léptünk előre – fogalmazott dr. Fikker Ferenc. – A felkészülés alatt nagy hangsúlyt fektettünk a különböző játékszerkezetek elsajátítására, valamint a játék közbeni kommunikációra. Előbbiben sokat javultunk, az utóbbi még akadozik, ebben vannak még időnként gondok. Voltak srácok, akik az elején még közepes teljesítményt nyújtottak, de folyamatos volt a fejlődésük, év végére pedig már kiemelkedően futballoztak, stabil kezdők lettek. A bajnokságban van öt kiemelkedő csapat, amelyek most a táblázat első felében állnak. Mi jelenleg az ötödik pozíciót foglaljuk el. Maradt bennem hiányérzet az őszi kilenc forduló után, mert voltak mérkőzések, amiket megnyerhettünk volna, gondolok itt a DVTK és a Balmazújváros elleni találkozókra, de az éllovas Kisvárda ellen is vezettünk kétszer. Lehetett volna jobb szezonunk, de összességében elégedett vagyok. A bajnokságnak ugyan vége erre az évre, de dolgozunk tovább a játékunk letisztításán, a pályán való elhelyezkedésen, edzőmérkőzéseket is játszunk majd, illetve szeretnénk bővíteni a keretet. Ha érkeznek új labdarúgók, akkor az ő felmérésüket elvégezzük. December 14-ig tart a munka, utána szabadságra mennek a gyerekek.

Az U13-as bajnokság Észak-Keleti csoportjának állása az őszi szezon után