OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Dajka László: Ismerjük a Loki erősségeit

A szombaton 17 órakor kezdődő, Kisvárda-DVSC bajnoki találkozóval kapcsolatban a hazaiak vezetőedzője, Dajka László is nyilatkozott. 

– A szombathelyi győzelem sokat ért a számunkra, és nemcsak azért, mert három pontot szereztünk – utalt még vissza az idei első bajnokira Dajka László vezetőedző. – A játékkal azonban nem lehettünk elégedettek, azon van javítani való bőségesen. A heti munkát megkönnyítette, hogy a legutóbbi meccsünket meg tudtuk nyerni, ugyanakkor tisztán látjuk a hibáinkat is, mert azokból is volt bőven. Igyekeztünk minél jobban felkészülni a Debrecenből, amely tehetséges fiataljai mellett rutinos játékosokat is be szokott vetni. Az ősszel, egymás ellen játszott mérkőzésünkön hiába vezettünk ellenük, a második félidőben meg tudták fordítani az eredményt, igaz, annak is megvoltak az okai. De ez már a múlt… A jelen pedig az, hogy ismerjük az ellenfél erősségeit, de nekem az is mániám, hogy lennie kell saját játékunknak is. Ha abból minél többet meg tudunk valósítani, akkor eredményesen tudjuk zárni a mérkőzést.