FŐOLDAL»HÍREK
»Bukta Csaba: Nagyon jól éreztem magam a pályán

Bukta Csaba: Nagyon jól éreztem magam a pályán

2017-10-12 17:40

U17-es csapatunk támadója a válogatott Eb-szerepléséről nyilatkozott.



A Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának tehetséges támadója, Bukta Csaba a korosztályos válogatottal vesz részt az Eb-selejtező sorozatban. Játékosunk kedden, a Wales ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen 80 percet töltött a pályán.

Nagyon jól éreztem magam a pályán, próbáltam kivenni a részem a védekező és a támadó feladatokból is, véleményem szerint ez sikerült. Nagyon jól működött a csapat, megvolt az összhang, és a taktikai elemeket is sikerült alkalmaznunk. Fegyelmezettek és koncentráltak voltunk védekezésben, de a támadójátékunkra sem lehetett panasz. Kontrolláltuk a meccset, ami mindenképp pozitívum a jövőre nézve. Pláne, hogy Wales elég erősnek számít, játékosaik topcsapatokban edződnek - nyilatkozta a debsport.com-nak Bukta Csaba, majd a programról is beszélt. - Tegnap még regeneráló edzésünk volt délelőtt, a délutáni programban pedig csapatösszetartás szerepelt. A mai napunk már teljes egészében a hollandok elleni felkészülés jegyében zajlott. Edzünk és videózunk, megpróbálunk a lehető legjobb állapotba kerülni. Kemény meccs lesz, hiszen ők is komoly játékerőt képviselnek, de szeretnénk velük felvenni a versenyt és győzni. A csapatszellemen nem fog múlni, hiszen jó és összetartó közösséget alkotunk a válogatottban.

Aktuális hírek, események