FŐOLDAL»HÍREK
»Magabiztosan nyert a Videoton Debrecenben

Magabiztosan nyert a Videoton Debrecenben

2017-11-18 21:20

Együttesünk 5-2-es vereséget szenvedett a székesfehérváriaktól.



A DVSC az éllovas Videoton együttesét fogadta szombat este 19.30 órától a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 16. fordulójában.
 
A találkozó gyászszünettel kezdődött a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Sándor László emlékére, aki a Nagyerdei Stadion építésének lelke, egyik irányítója volt. Emlékét megőrizzük!
 
Komolyabb helyzet nélkül indult kétszer negyvenöt perces útjára a labda, az első öt percben egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk. A meccs első lehetőségére nyolc percet kellett várni, ekkor Könyves 8 méterről lőtt Kovácsik kezébe. Egy perccel később Lazovic indította tökéletes ütemben Géresit, akinek közeli lövését bravúrral védte Nagy Sándor. A 10. percben a Loki is megszerezhette volna a vezetést, Mengolo próbálkozása azonban a Videoton kapusáról szögletre pattant. A 11. percben már gólt is láthattak a szurkolók, sajnos a mi kapunkban, Géresi keresztpasszát Scsepovics lőtte a hálóba. A 19. percben Könyves lőtt éles szögből, Kovácsik ezúttal is szögletre mentett. Két perccel később Bódi a jobb szélről laposan adott be középre, ahol lemaradtak az érkező támadóink. A 21. percben újabb gólt szereztek a székesfehérváriak, ekkor Nego passzolt az üres kapuba a kifutó Nagy Sándor mellett. A 26. percben visszajött a meccsbe a Loki: egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Könyves gyönyörűen lőtte ki a hosszú alsó sarkot. Egy nagyon feszült és izgalmas összecsapást játszott a két együttes, kiváló hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban. A 38. percben Mengolo 28 méteres lövését ütötte ki Kovácsik.   
 
Debreceni lehetőséggel kezdődött a második játékrész, az 50. percben Varga Kevin hatalmas szóló után lőtt pár centiméterrel a kapu mellé. Az 57. percben Scsepovics lövése volt veszélytelen Nagy kapujára. Az 59. percben ismét kétgólos volt a Videoton előnye, gyors összjáték után Scsepovics talált a kapuba. A 63. percben cserélt Herczeg András, Justin Mengolót Takács Tamás váltotta. A 65. percben büntetőhöz jutott a Videoton, a labda mögé Scsepovics állt, aki nem hibázott, így megszerezte a maga harmadik, csapata negyedik találatát. Három perccel később Varga lőtt 25 méterről, a fehérvári kapus ismét hárított. A 79. percben újfent cserélt vezetőedzőnk, Varga Kevin helyére a sérüléséből felépülő Sós Bence állt be. Egy perccel később Bódi beadását Könyves fejelte kapu felé. A 82. percben Géresi is betalált egy átlövésből, amellyel már 5-1-re vezetett a Videoton. Az utolsó percekben Sós Bence szerezhetett volna gólt, éles szögből leadott lövését Kovácsik védte. A 88. percben Csősz Richárd is beállt, Aleksandar Jovanovic helyére. A Loki az utolsó percekig küzdött, ennek meg is lett az eredménye, a 91. percben Takács közelről betalált a vendégek kapujába.
 
A mai nap sajnos semmi nem jött össze a DVSC számára, a Videoton magabiztosan nyerte a rangadót.
 
OTP Bank Liga 16. forduló
DVSC – Videoton 2–5 (1-2)
 
Nagyerdei Stadion, 3169 néző. Vezette: Farkas (Tóth II., Szécsényi)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Varga K. (Sós, 79.), Jovanovic (Csősz, 88.), Tőzsér, Bódi – Könyves, Mengolo (Takács, 63.)
Videoton: Kovácsik - Fiola, Fejes, Juhász (Tóth B., 83.), Stopira - Nego, Varga J., Hadzic, Géresi – Lazovics (Szolnoki, 69.) – Scsepovics (Tamás, 78.)
Gól: 0-1 Scsepovics (11.), 0-2 Nego (21.), 1-2 Könyves (26.), 1-3 Scsepovics (59.), 1-4 Scsepovics (11-esből, 65.), 1-5 Géresi (82.), 2-5 Takács (91.)
Sárga lap: Lazovics (30.), Tőzsér (30.), Scsepovics (31.), Fejes (55.), Hadzic (58.), Nego (77.)
 
HB

Aktuális hírek, események