FŐOLDAL»HÍREK
»A csapat mindent megtesz a jó eredmény elérése érdekében

A csapat mindent megtesz a jó eredmény elérése érdekében

2018-05-07 15:35

Herczeg András elmondta, hogy sok a hiányzó, de nem feltartott kezekkel lép pályára a csapat.



Kedden 20 órakor a Puskás Akadémiát fogadjuk a Magyar Kupa elődöntő visszavágóján. Nem vár könnyű összecsapás a mieinkre, hiszen az első mérkőzésen a felcsútiak 4-0-s győzelmet arattak, ráadásul a Lokinál több sérült és eltiltott is van. A nehézségek ellenére a csapat mindent elkövet, hogy a lehető legjobb eredményt érje el.

- Az első mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, nagyon csalódottak is vagyunk emiatt – fogalmazott Herczeg András, a DVSC vezetőedzője. - Tudjuk, hogy a Puskás Akadémia a párharc esélyese, hiszen a 4-0 jelentős előny, ennek ellenére nem feltartott kezekkel szeretnénk kimenni a pályára. Sajnos a gondjaink szaporodtak, hiszen Ferenczi János, Bódi Ádám és Könyves Norbert után Bényei Balázs is kidőlt, ugyanis a hétvégi, Honvéd elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett, Kinyik Ákost pedig az első meccsen kiállították, így eltiltás alatt áll. Öt alapember hiányzik majd tehát, és nagy valószínűséggel emiatt több fiatal játékos is lehetőséget kap, de biztos vagyok benne, a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy jó eredményt érjen el.


Aktuális hírek, események