FŐOLDAL»HÍREK
»A Békéscsaba nyerte a Ligakupa-meccset

A Békéscsaba nyerte a Ligakupa-meccset

2014-09-16 17:45

A DVSC-TEVA 3-2-re kikapott a Békéscsabától a Ligakupa 2. fordulójában.

A Ligakupa B csoportjában a Békéscsaba együttesét fogadta a DVSC-TEVA az Oláh Gábor utcai stadionban. Bár Kondás Elemér vezetőedző korábban úgy nyilatkozott, hogy ebben a sorozatban főleg a fiatal játékosok kapnak szerepet, ezúttal - Varga Kevin kivételével - mégis első kerethez tartozó labdarúgók léptek pályára. Közülük többen most épültek fel a sérülésükből, kellett a meccsterhelés, vélhetően ezért is döntött így a szakmai stáb, illetve Zsidai László eltiltás miatt nem játszhatott a bajnokin, ezért ő is szerepet kapott a viharsarkiak ellen.

Nagy mezőnyfölényben játszottunk, de nem tudtunk a vendégvédelem mögé kerülni. Kitámadtunk, nem figyeltünk eléggé a biztonságra, így a Békéscsaba rövid idő alatt kétgólos előnyre tett szert: egy kontra végén Kertész Tamás a jobbösszekötő helyéről lőtt a hosszúba, majd a Békéscsaba második akciója is góllal ért véget, ezúttal Vólent volt eredményes. Továbbra is irányítottuk a játékot, időnként beszorítottuk a lila-fehéreket, és a fölényünk a 35. percben góllá érett, Mészáros Norbert az ötös jobb sarkától talált a kapuba.

A második félidőben is a Loki támadott, de a csabaiak meg-megindultak kontrából. Az 52. percben kiharcoltak egy tizenegyest, azonban Borbély a lécet találta el. A 65. percben már gólig is eljutottak a vendégek, egy labdavesztés után Lőrinczy kicselezett több játékosunkat, majd Vólenthez passzolt, aki a bal felsőbe bombázott. A DVSC-TEVA előtt is adódtak lehetőségek, sok kihasználatlan maradt, azonban a 81. percben Lázár Pál beívelése után Volas bólintott a hálóba. A hátralévő időben még annyi történt, hogy Ferenczit kiállította a játékvezető szövegelésért.

Ligakupa B csoport, 2. forduló
DVSC-TEVA – Békéscsaba 2-3 (1-2)

Oláh Gábor utcai stadion, 800 néző. Vezette: Nagy R. (Márkus, Punyi)
DVSC: Verpecz – Lázár, Brkovics, Mészáros, Ferenczi - Varga K. (Seydi 46.), Zsidai, Bouadla (Ludánszki 84.), Szakály – Kulcsár (Volas 60.), Tisza (Dombi 55.)
Békéscsaba: Czuczi – Balogh Milán, Balogh Miklós, Pataki, Király, - Kertész (Viczián 61.), Borbély, Lőrinczy (Zámbori 91.), Balázs (Tölgyesi 55.) - Prasler, Vólent (Szántó 73.)
Gól: 0-1 Kertész (17.), 0-2 Vólent (21.), 1-2 Mészáros (35.), 1-3 Vólent (65.), Volas (81.)
Sárga lap: Szakály (52.), Mészáros (92.)
Kiállítva: Ferenczi (89.)


Aktuális hírek, események