OTP Bank Liga  9. forduló - 2018-09-29 17:00

DVSC
3-1
Kisvárda
(0-1)
Helyszín: Nagyerdei Stadion , 2826 néző
Játékvezetők: Kassai ( Albert , Buzás )
Események Tudósítás
Egy hét szünet után rendeztek ismét bajnoki fordulót az NB I-ben, a DVSC szombaton 17 órától a remek formában lévő, újonc Kisvárda együttesét fogadta a Nagyerdei Stadionban.
 
A Lokiban kezdőként kapott szerepet a nemrég igazolt belső védő, Pávkovics Bence, akinek ez volt az első élvonalbeli találkozója csapatunk színeiben.
 
A mai mérkőzés két kezdőrágását két lelkes Loki-szurkoló végezte el. Jenei Zsófi és Török Bálint szeptemberben kötöttek házasságot. Ez a kezdőrúgás egyúttal életük új szakaszának nyitányát is szimbolizálja. Szívből gratulálunk a fiatal párnak.
 
A 8. percben Bódi előtt adódott a meccs első lehetősége, 7 méterről azonban kapu mellé lőtt. Egy perccel később megszerezte a vezetést a Kisvárda, Horváth Zoltán közelről talált Nagy Sándor kapujába. A 12. percben rögtön kiegyenlíthettünk volna, Varga Kevin a tizenhatoson belül önzetlenül passzolt Bereczkihez, aki 9 méterről egy védőbe bombázott. Három perccel később újabb nagy helyzet maradt ki, Bódi középről, 17 méterről elvégzett szabadrúgását Felipe ütötte ki. A 23. percben egy nagy védelmi hiba után Szécsi próbálta kapuba ívelni a labdát a kint álló Felipe felett, de néhány centimétert tévedett. A 26. percben Varga Kevin ugratta ki kiváló ütemben Bereczkit, akinek 10 méteres lövésébe belecsúszott egy kisvárdai játékos. A 36. percben Varga Kevin távoli lövése ment el a jobb kapufa mellett. Három perccel később ismét Varga Kevin volt a főszereplő, aki közel 30 méterről szánta el magát lövésre, az életerős próbálkozást Felipe csak kiütni tudta. A 45. percben Bódi szép tekerését fogta a vendég kapus.
 
A szünetben kettős cserét hajtott végre Herczeg Andrást, Csősz Richárdot Könyves Norbert, míg Bereczki Dánielt Takács Tamás váltotta. A 48. percben Könyves várt sokat, aminek következtében 6 méterről a védőkbe bombázott.  Az 50. percben Bódi végzett el szabadrúgást 16 méterről, de a kapu mellé tekert. Az 55. percben aztán teljesen megérdemelten kiegyenlített a Loki: Bódi jobbról beadott szögletét Takács Tamás fejelte a kisvárdai kapuba. Nem sokat kellett várni csapatunk vezető találatára sem, bő tíz perccel később már nálunk volt az előny: Bódi szabadrúgása még a lécen csattant, a kipattanót azonban védőnk, Barna Szabolcs az üres kapuba továbbította. Gratulálunk játékosunknak, aki első gólját szerezte a DVSC-ben. A 76. percben hosszú sérülés után visszatért a Lokiba bosnyák játékosunk, Aleksandar Jovanovic, aki Szécsi Márkot váltotta. A 84. percben a harmadik gól is összejött csapatunknak, Könyves remek kiugratása után Takács Tamás vitte végig a labdát, majd passzolta el Felipe mellett a kapu bal alsó sarkába. Támadónk csereként beállva a második gólját szerezte a meccsen.
 
A mai napon tehát két ellentétes félidőt játszottak a csapatok: az elsőben a Kisvárda szerezte meg a vezetést, ám a második játékrészben mindent megtettünk a fordítás érdekében, ami Takács Tamás duplájával és Barna Szabolcs góljával össze is jött, így 3-1-es győzelmet arattunk a Nagyerdei Stadionban.

Kezdőcsapat

DVSC
Nagy S.
Kusnyír
Pávkovics
Kinyik
Barna
Varga K.
Haris
Csősz
Bódi
Szécsi M.
Bereczki
Kosicky
Szatmári Cs.
Kuti
Ferenczi
Jovanovic
Könyves
Takács T.
Kisvárda
Felipe Ventura
Melnyik
Ene
Vári
Anderson
Gosztonyi
Lucas
Protics
Misic
Ilics
Horváth Z.
Minca
Vuk
Izing
Partsvania
Negrut
Jefferson
Karasiuk

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
8. Vári sárga lap
9. Horváth Z. gól
14. Lucas sárga lap
33. Csősz sárga lap
38. Misic sárga lap
45. Horváth Z. sárga lap
2. félidő
46. Bereczki lecserélve
46. Takács T. becserélve
46. Csősz lecserélve
46. Könyves becserélve
51. Protics sárga lap
55. Takács T. gól
56. Karasiuk becserélve
56. Misic lecserélve
61. Gosztonyi lecserélve
61. Jefferson becserélve
66. Barna gól
75. Szécsi M. sárga lap
76. Szécsi M. lecserélve
76. Jovanovic becserélve
76. Ilics lecserélve
76. Negrut becserélve
81. Ene sárga lap
84. Takács T. gól