OTP Bank Liga  9. forduló - 2019-10-19 17:00

DVSC
2-1
Diósgyőr
(1-0)
Helyszín: Nagyerdei Stadion , 5460 néző
Játékvezetők: Bogár ( Szert , Buzás )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
Keleti rangadót rendeztek ma a Nagyerdei Stadionban, hiszen a Diósgyőrt fogadta a Loki az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Együttesünk nagyon készült a találkozóra, hiszen egyrészt szeretett volna javítani, mivel az elmúlt négy forduló nem sikerült jól, másrészt a SZUD szurkolói csoport most ünnepli fennállásnak 25. évfordulóját, és mindenképpen győzelemmel örvendeztette volna meg a drukkereket. Az ultrák is készültek természetesen, remek koreográfiával lepték meg a csapatot és a kilátogató szimpatizánsokat.

Remek hangulatban kezdődött tehát a találkozó. Játékosaink a SZUD-ot köszöntő egyen pólóban vonultak ki a pályára. Az első félidei kezdőrúgást egykori vezérszurkolónknak, Komáromi Gábornak a kislánya, Komáromi Enikő végezte el édesanyja, Komárominé Petrovics Enikő kíséretében. A DVSC játékosai által dedikált labdát ezután Molnár Sándor, a SZUD egyik alapítója vette át a szurkolótábor nevében.

Az első nagy lehetőség a vendégek előtt adódott, egy gyors kontra végén Rui Pedro, majd Prosser lövését védte bravúrral Nagy Sándor. A 9. percben azonban a DVSC-nél volt az előny! Szécsi Márk kényszerítőzött Varga Kevinnel, a visszakapott labdát csatárunk az ötös jobb sarkáról lőtte a hosszúba. Ezt követően két nagy helyzete volt együttesünknek, előbb Tőzsér lövését blokkolták a diósgyőri védők, majd Garba próbálkozását védte Danilovics. A borsodiak a biztonságra helyezték a hangsúlyt, és kontrákra rendezkedtek be, ezeket azonban rendre megállítottuk. Fél óra elteltével viszont egyre többször jutottak el a kapunkhoz a vendégek, akiknek időnként sikerült zavart okozniuk a védelmünkben, Nagy Sándor többször is hatalmasat védett. A 44. percben Loki-lehetőség: Varga Kevin 18 méteres lövése suhant el a jobb kapufa mellett.

A második félidei kezdőrúgást Molnár Ferenc végezte el, akit 80. születésnapja alkalmából családja lepett meg ezzel a lehetőséggel.

Alig kezdődött el a játékrész, amikor egyenlített a DVTK. Jobb oldali szöglet után Márkvárt Dávid lőtt kapura, a labda Ivanovszkin megpattanva kötött ki a bal alsó sarokban. A 61. percben megfogyatkozott a Loki. Történt, hogy Brkovics lerántotta Tőzsért, sárga járt volna érte és a szerb védőnek ez a második lett volna, ám a játékvezető csak szabadrúgást ítélt. Ezt a döntést nehezményezte Varga Kevin, akit viszont kiállított Bogár Gergő. Négy percre rá mégis sikerült visszaszereznünk a vezetést, Szatmárit rántották le a 16-oson belül, a megítélt 11-est Tőzsér magabiztosan értékesítette. Nem sokkal később Szatmári Csaba fejelt be egy szabadrúgást, ám ezt les miatt nem adta meg a játékvezető, aki – mint az a visszajátszásból kiderült - tévedett. Nem tudott mit kezdeni az emberelőnnyel a Diósgyőr, inkább a mieink előtt voltak lehetőségek. A 84. percben Szécsi majdnem megszerezte a harmadik gólt, lövése alig ment el a jobb kapufa mellett. A DVSC így is megnyerte a találkozót, és ezzel a szép győzelemmel együtt ünnepelhette a SZUD születésnapját.

Kezdőcsapat

DVSC
Nagy S.
Kusnyír
Kinyik
Szatmári Cs.
Ferenczi
Varga K.
Tőzsér
Haris
Szécsi M.
Adeniji
Garba
Kosicky
Bényei
Barna
Pávkovics
Csősz
Trujic
Bouoli
Diósgyőr
Danilovics
Polgár
Brkovics
Karan
Tamás
Sesztakov
Márkvárt
Iszlai
Rui Pedro
Prosser
Ivanovski
Antal
Bacsa
Szabó B.
Hasani
Vági
Korbély
Tabakovic

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
9. Szécsi M. gól
24. Brkovics sárga lap
25. Kinyik sárga lap
2. félidő
47. Márkvárt gól
59. Szatmári Cs. sárga lap
59. Rui Pedro sárga lap
61. Varga K. piros lap
64. Iszlai sárga lap
65. Tőzsér gól tizenegyesből
65. Prosser lecserélve
65. Korbély becserélve
67. Sesztakov lecserélve
67. Hasani becserélve
77. Adeniji lecserélve
77. Trujic becserélve
81. Tamás lecserélve
81. Tabakovic becserélve
84. Garba lecserélve
84. Pávkovics becserélve
88. Tőzsér lecserélve
88. Csősz becserélve