A Honvéd együttesét fogadtuk a Ligakupa középdöntő A-csoportjának 3. fordulójában. A jó iramú, küzdelmes első félidőben Rezes révén a mieink szereztek vezetést már a 2. percben. Nagy fölényben futballoztunk, ám a sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, ugyanis nem sokkal a szünet előtt szinte a semmiből egyenlített a Honvéd.
A második félidőben is a hajdúságiak irányítottak, és Bodnár László szép góljával a Loki visszavette a vezetést. Többször is megvolt rá a lehetőség, hogy növeljük az előnyt, de kimaradtak a helyzetek, emiatt a végén kicsit nehézzé tettük magunknak a mérkőzést.
Sikerével a DVSC-TEVA visszavette a vezetést a Ligakupa négyes csoportjában. A hajdúságiak 7 pontot gyűjtöttek, csakúgy mint a Videoton, ám jobb gólkülönbségünknek köszönhetően megelőzzük a fehérváriakat. A Honvédnak és a Nyíregyházának 1-1 pontja van.
Ligakupa középdöntő, 3. forduló
DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
Debrecen, 200 néző. Vezette: Berger (Forgács, L. Tóth)
DVSC: Pantics - Bodnár, Komlósi, Fodor, Korhut - Bódi, Spitzmüller, Lucas (Etogo 57.), Rezes- Szilágyi (Kardos 87.), Vinicius
Bp. Honvéd: Kemenes - Horváth A. (Azavedo 77.), Cuerda, Madar, Gohér – Kleiber (Baráth 46.), Hidi (Rábold 83.), Sós, Bojtor (Czár 64.) - Moreira, Palásthy (Vólent 56.)
Gól: Rezes (2.), Palásthy (40.), Bodnár (60.)
Sárga lap: Lucas (44.)