
Ibrahima Sidibe előtt is számtalan lehetőség adódott a gólszerzésre tegnap a Videoton elleni Ligakupa-meccsen, de neki sem sikerült a hálóba találnia. A szenegáli támadó úgy érzi, a csapat mindent megtett a siker érdekében.
- Azt gondolom, jól játszottunk, igazán mindent megpróbáltunk, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat, meg is voltak a lehetőségeink, de valahogy semmi nem jött össze – mondta honlapunknak a találkozót követően Ibrahima Sidibe. - Az utolsó negyedórában már öt-hat emberrel támadtunk, de a labda sehogy sem akart a hálóba kerülni. Próbáltunk mindent megvalósítani, amit a mérkőzés előtt elterveztünk, így a találkozó első negyedórájában agresszívan letámadtuk az ellenfelet, veszélyesen játszottunk, számtalan helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült azt a sorsdöntő találatot megszereznünk, amit nagyon sajnálok.
Ibrahima Sidibe egyébként sántikálva jött ki az öltözőből, mert megsérült a mérkőzésen. A csatárnak voltak fájdalmai, de reméli, nincs nagyobb baj, ez az elkövetkezendő napokban derül ki.
|