Tegnap este érkezett meg a vihar, és azóta is tombol Belekben, ahol a DVSC-TEVA edzőtáborozik. A csapat ma délelőtt edzésre ment volna, ám az orkánerejű szél és az eső (amely majdhogynem vízszintesen esik) miatt lehetetlen lenne bármit is a pályán csinálni, így – más nem lévén – a konditeremben mozognak majd kicsit a fiúk. A helyiség igen kihasznált lesz most, hiszen rengeteg együttes van a szállodában, és egyik sem tud érdemi munkát végezni a pályákon.
Az idő miatt elmaradhat a mára tervezett Lokomotiv Plovdiv elleni felkészülési mérkőzés is. A szakmai stáb most elautózik a helyszínre, hogy megnézze, milyen állapotok uralkodnak kint. A délelőtt folyamán eldől, megrendezhető-e a találkozó.
Az ítéletidőt még a Hotel Arcadia is megszenvedi, több helyen ázik az épület, a liftben és az étteremben is törölközőkkel próbálják felitatni a vizet.